Scroll Top
Testtudatosság és coaching
Testtudatosság
és coaching

A testtudatossággal való kapcsolatom valamikor 2008 környékén kezdődött, amikor először tapasztaltam meg felnőttként, hogy milyen (szinte) végtelen szabadságot tudok megélni a tánctéren. Ez a tapasztalás jó pár évig a szórakozóhelyek és fesztiválok táncterén maradt, mígnem 2014-ben eljutottam transztáncra, Fekete Erikához és Mondok Árpádhoz. Aztán megjelent az életemben az 5Ritmus és lassan egyértelmű lett számomra, hogy az, amit a tánctéren megélek, nem kell, hogy ott is maradjon.

Ahogy az is, hogy az útkeresésemben milyen nagy támaszom lehet a testem, ha jól tudok hozzá kapcsolódni, és meg tudom hallani a testérzeteimben és mozdulataimban rejlő bölcsességét. Ekkoriban rendszeresen jártam terápiába (hagyományos, KIP és Gestalt), egyre többet táncoltam (az 5Ritmus és a transztánc mellett jött a Movement Medicine és a Soul Motion),és a csakrarendszer, a finom energiák érzékelése, valamint a szexualitás iránti kíváncsiságom vezetett a tantra jógához. És nem volt megállás. Kb. egy év alatt teljesen megváltozott az életem. Így jutottam el aztán 2017 elején Indiába egy csakra-tánc elvonulásra, és az eredetileg 6 hétre tervezett utam végül 9 hónaposra nyúlt.

 

A testtudatosság számomra a szabadságról és az önazonosságról is szól.
Coaching előtt: jóga Manali közelében
Utólag úgy tekintek erre az útra, mint egyfajta átmeneti állapotra a tánctérről a mindennapokba ki-kikacsintó szabadság és a hétköznapok minden szintjére kiterjedő szabadság között.

A jóga és a tánc azóta is meghatározó szerepet töltenek be az életemben, és időközben megjelent mellettük a megoldásfókuszú coaching is. Az elmúlt egy évben egyre gyakrabban ötvözöm is ezeket. Mi a közös a testtudatosságban és a megoldásfókuszú coachingban? Például az, hogy mindkettőben meg tud jelenni célként, hogy kitörjünk a hagyományos gondolati sémákból, a már ismert perspektívákból, és hogy kapcsolódjunk ahhoz a bölcsességhez, ami a racionális elménken túl lakozik bennünk.

Az a megélésem, hogy az, hogy megjelenik-e a testtudatos munka a coaching folyamataimban, függ attól, hogy ki a partnerem, mit szeretne megtapasztalni, hogyan formálódik közöttünk a tér, ami beszélgetéssel indul. Volt már alkalmam kipróbálni azt is, hogy milyen, amikor csoportos coaching helyzetben a pillanatból kiinduló tudatos mozgással találkozott a megoldásfókuszú coaching. És most nagyon izgat az is, hogyan alkalmazható a megoldásfókuszú coaching arra, hogy segítsen a tánctéren történteket kivinni a mindennapokba: a hétköznapi események szintjén integrálni a tánctéri tágulásokat, újdonságokat, komfortzónából kilépéseket. Erről talán hamarosan bővebben is hallhattok.

A testtudatosság számomra a pillanatról és az öngondoskodásról is szól.
Privacy Preferences
When you visit our website, it may store information through your browser from specific services, usually in form of cookies. Here you can change your privacy preferences. Please note that blocking some types of cookies may impact your experience on our website and the services we offer.