Scroll Top
Rólam
Rólam
Rólam

A megoldásfókuszú szemlélet számomra a tudatosan megválasztott szavakról és a bizalomról szól.
Bízom a beszélgető partneremben és a folyamatos változásban.

Rólam

Egyik első szenvedélyem az angol nyelv volt. A spontán kínálkozó utakat választva mégis közgazdászként diplomáztam és 9 éven át dolgoztam adótanácsadóként nagyvállalati környezetben, ebből 2 évig egy kis csoportot is vezettem. Közben régi szenvedélyemhez visszaérve 2013-ban letettem az angol-magyar gazdasági szakfordítói vizsgát az ELTE-n. Ekkortájt kezdett el igazán érdekelni az önismeret és az, hogy hogyan tudok közelebbi kapcsolatba kerülni a testemmel, meghallani a testem bölcsességét. Ebben az eszközeim különböző mozgásmeditációk és a tantra jóga lettek. A tudatos mozgás szeretete vezetett végül Indiába és Nepálba 2017-ben, ahol 9 hónapon át utaztam egyedül, ismerkedve az idegen kultúrákkal és önmagammal.

Nekem pár év terápia, sok-sok mozgás és ez a 9 hónapos indiai út kellett ahhoz, hogy a saját utamat kezdjem járni itthon is, a hétköznapokban is. Még Indiában felmondtam, itt ismertem fel, mennyire szeretek írni, egy úti blogon keresztül és hazatérésem után tudtam meg, hogy várandós vagyok egy tibeti-indiai férfi gyermekével. Ekkortájt kezdtem el hivatásszerűen főzni (indiai főző workshopokon, elvonulásokon), cikkeket írni (pl.: Zöldbolt, TrustChain), egyre több fordítást vállaltam és egyre többet foglalkoztam emberekkel is. Kismamaként baba-mama táncokat és női köröket tartottam, ahol beszélgetésen, mozgáson és érintésen keresztül kapcsolódtunk magunkkal és egymással is.

Közel 3 évvel ezelőtt jelent meg az életemben a coaching, megoldásfókuszú szemléletben, amiben a testtudatossággal kapcsolatos tapasztalataimat is előszeretettel alkalmazom. Pár hónapja elkezdtem párokkal, családtagokkal is dolgozni, megoldásfókuszú kapcsolati coaching keretek között. Az egyéni és kapcsolati coaching mellett csoportos coaching alkalmakat is tartok.

Beszélgetőpartnereim között akadnak férfiak is, nők is, de különösen közel áll a szívemhez a nőkkel való munka. Ennek egyik felülete a Kincseim: erőforrás-fókuszú női közösség a Facebookon, ahol kiscsoportos coaching foglalkozásokat és self-coaching folyamatokat facilitálok.

A változás a kapocs a megoldásfókusz és a buddhizmus között.

Azt figyelem, mi az, ami igazán fontos neked, és milyen erőforrásaid támogathatnak téged abban, hogy megvalósítsd azt.

Ha szeretnél többet tudni rólam coachként

A Solutionsurfers Brief Coach képzését végeztem el 2020-2021-ben, azóta több, mint 200 óra tapasztalattal rendelkezem.

Több önkéntes szerveződésnek is tagja vagyok, egyéni és csoportos coaching alkalmakat vezetek: HiSchool, Önbizalomnövelde

2022 óta a Megoldásközpontú Egyesület tagja vagyok.

2022 óta részt veszek a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által finanszírozott reintegrációs projektben, ahol más megoldásfókuszú szakemberekkel együttműködve vezetek egyéni és csoportos coaching beszélgetéseket.

2023-ban végeztem el a Mediaciok.hu Bt. Megoldásfókuszú Mediátor továbbképzését.

Alkalmanként a megoldásfókusz  további szenvedélyeimmel, az írással és a fordítással is találkozik. Ha szeretnél erről többet olvasni, itt megteheted.

Coachként segíthetek megfoghatóvá tenni a megfoghatatlant, mindennapi mozzanatok, interakciók szintjére lefordítani az absztrakt felismeréseket, vágyakat.

Coachként azt keresem, ami bizakodásra adhat okot.

A 9 hónapos transzformatív indiai utazás képekben

Mire számíthatsz, ha beszélgetsz velem?

Talán tisztábban látod majd, merre vezet most a te utad és milyen erőforrásokra támaszkodhatsz ezen az úton. Talán új nézőpontból tekinthetsz magadra, a kapcsolataidra és a lehetőségeidre. Talán lehetőségeket láthatsz ott, ahol eddig korlátokat láttál.

Privacy Preferences
When you visit our website, it may store information through your browser from specific services, usually in form of cookies. Here you can change your privacy preferences. Please note that blocking some types of cookies may impact your experience on our website and the services we offer.