és egy elszakadt szandálról
A minap egy coaching session után a beszélgetőpartneremmel együtt indultunk útra, együtt szálltunk fel a villamosra és ahogy letettem a lábam a villamos padlójára, észrevettem, hogy elszakadt a szandálom. Közben épp beszélgettünk. Miközben ott volt bennem a vágy, hogy folytassam a beszélgetést, tettem egy kísérletet rá, hogy stabilizáljam az elszakadt szandált. Sikertelenül. Egyszerre futott át rajtam, hogy „megoldom, végülis jártam én már a konszolidált hegyvidéki utcákon mezítláb, amikor még friss volt bennem a mezítlábas élményekben dúskáló indiai utam emléke”, és hogy “basszus, épp most volt lomtalanítás, szilánkokkal vannak teli a járdák” és hogy “vajon mit fog rólam gondolni a beszélgetőpartnerem?”.
Volt ott egy réteg szégyen, ami egyszerre szólt a coachról, aki egyenlő partneri kapcsolatra törekszik, de egy másodperc alatt összerezzen attól, hogy hirtelen “kisebb” lesz a beszélgetőpartnerénél, és a nőről, aki hirtelen mezítlábas lesz a másik nő mellett, akinek gondosan pedikűrözött lábai egy pár stílusos szandálban pihennek. Amit ráadásul még fel is ajánlott nekem, mondván, hogy nála van egy másik cipő, csakhogy az ő lába 2 számmal kisebb volt, mint az enyém. Egy pár másodpercre ott volt velem a kislány, aki már kb 7 évesen tudta, hogy a lábai az átlagnál nagyobbak, és hogy ez egy nőnél inkább hátrány, mint előny. Valami, amit takargatni, optikailag kozmetikázni kell.
A beszélgetés mindezekkel együtt is folytatódott, közben azt is végigpörgettem, hogy nekem kell leszállnom először, és aztán eljött a pillanat, amikor megállt a villamos a Királyhágó utcánál, a kezembe fogtam mindkét szandálomat, és leszálltam.
Kiderült, hogy az, hogy a lépteimre, illetve mindig az előttem álló útszakaszra viszem a figyelmemet, segít elcsendesíteni a duruzsolást.
Ott duruzsolt a fülemben a “vajon mit gondolnak mások”, és a “mi lesz a szilánkokkal”, de azért elindultam. Pár méter után kiderült, hogy sokkal kevesebb a szilánk, mint gondoltam és hogy az, hogy a lépteimre, illetve mindig az előttem álló útszakaszra viszem a figyelmemet, segít elcsendesíteni a duruzsolást.
Az, hogy látva vagyok, tovább fokozta a szabadság érzetét.
2 sarokkal később már a mezítlábas szabadság érzése is egyre erősebb lett és egészen természetesen szaladtam be a papírírószer boltba. Örültem neki, hogy nem találkoztam ismerőssel, és nem kevésbé örültem annak, hogy találkoztam idegenekkel. Az, hogy látva vagyok, tovább fokozta a szabadság érzetét. Mire hazaértem, egészen feltöltődött a “hippi” részem. A nő, aki szeret más lenni, aki bátran vállalja, sőt örömét leli abban, hogy mezítláb jár a hegyvidéki polgárok között és örömmel fotózza le mezítelen lábát, és még közzé is teszi.
Újra-hangolódtam.
“Egy zökkenő után, legyen az nagy vagy kicsi, az életünk már nem olyan, mint előtte. Aki viszont újra-hangolódik, az új, más harmóniákat képes elérni.” (Péter Szabó: SZEMPILLANTÁS ELŐTT Az újra-hangolódás művészete c. könyve.)
Ez az igazán inspiráló könyv ráadásul a Solutionsurfers oldaláról ingyenesen letölthető: https://solutionsurfers.hu/szempillantas-elott…/…
Újra-hangolódtam.
